Mozik és filmek a hazai webvilágban
��Siker, pénz, csillogás a mozivásznon,
�moziba járni érdemes!� - KFT
1.Bevezető:
Az 1895-ös első nyilvános filmvetítés óta eltelt �hosszú évszázad� alatt a technikai fejlődés nyomán alakult ki a film gyártási és forgalmazási rendszere. Egy igazán újszerű, összetett művészeti ág születésének lehettünk tanúi, amely a benne rejlő szinte határtalan lehetőségeknek köszönhetően mindig képes a megújulásra. A fejlődés, a kor igényeihez történő alkalmazkodás azonban mind a mai napig csak a technikai-, és az alkotó szellemi erőforrások jelentős mértékű kiaknázása árán lehetséges.
A filmszakma magyarországi kialakulását az 1910-es évek végére tehetjük. Budapesten ekkor már nem sátrakban és kávéházakban, hanem mozinak berendezett helyiségekben folytak a vetítések. A film kifejező eszközeinek fejlődésével és népszerűségének növekedésével mostanra e művészeti ág mindennapjaink meghatározó elemévé vált. Az interneten való megjelenés, és annak egyre szélesebb körben való elérhetősége pedig újabb és újabb tömegeket nyerhet meg a filmszínházak világának.
2.Mozik az interneten:

Sajnálatos módon a hazai mozik többsége még nem érzi szükségesnek a neten való megjelenést, amit a grafikon �filmszínház� szóra vonatkozó értékeinek drasztikus csökkenése is jelez a �mozi�-hoz képest(a mozik jelentős hányada pedig a régiesebb megnevezést használja). A következőkben néhány, a kivételt erősítő pesti mozi oldala kerül bemutatásra.
A Corvin Budapest Filmpalota (www.corvin.hu) gazdag múltjához, valamint dicséretes jelenkori helytállásához méltóan képviselteti magát a honi webvilágban. A mozifilmek előzetesének megtekintése mellett lehetőségünk van beleolvasni a mozi történetébe, a vetítőtermek adatait lekérdezni, és ha kedvet kaptunk egy kis csevegésre, azt megtehetjük a többi éppen erre kalandozó filmrajongóval. Magyarországon egyedülállóként -ez jól jellemzi a mozik és az Internet jelenlegi kapcsolatát- akár online is rendelhetünk itt jegyet egy-egy vetítésre. Sajnos azonban inkább lehet jegyfoglalásnak nevezni a procedúrát, amit ráadásul meglehetősen korlátoztak, így egyszerre maximum három jegyet foglalhatunk le egyetlen előadásra, és rendelés után egy megszabott ideig nem is próbálkozhatunk újra.
Szintén sok hasznos információt találunk egy másik mozi, a Cineplex Odeon (www.cineplexodeon.hu) netes oldalain. A jegy-, ill. a büféárakon, a műsoron kívül ezen a helyen is tájékozódhatunk a termek adottságairól, de amiért igazán érdemes ide látogatni, az a futó filmek leírása. Kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek a tartalmi részletességre, aminek köszönhetően a premier filmekről szinte mindent megtudhatunk.
A Hollywood Multiplexek hivatalos oldalait felkeresve (www.intercom.hu/multifolap.php3) azonban ne várjon senki se sokat: csupán keresgélhetünk a moziprogramok között, és tudtunkra hozzák a termek férőszámait, technikai adottságait, amit pár széksorról készült fénykép által igyekeznek nyomatékosítani(persze az Intercom-online site-ján bárki kedvére kutakodhat a legújabb amerikai filmcsodák közt).
3.Moziprogramok:
Esős, szomorkás napokon mindenki probálja elütni az időt valamivel. Sokakat ilyenkor megszáll az ihlet, és úgy döntenek, hogy felkeresik kedvenc mozijukat. Az ok-okozati összefüggések értelmében a gondolatot tett követné, de a moziműsorral nem rendelkezők szeretnének először is tájékozódni, hogy mit mikor vetítenek. Az Internet-kapcsolattal rendelkezők ilyenkor megpróbálnak biztosra menni, és lázas információszerzésbe fognak. Természetesen az ő dolguk megkönnyítésére is léteznek olyan helyek, ahol tetszés szerint kereshetünk a különböző mozik programjában.
A már régebb óta létező LeisureTime Guide(szabadidő kalauz) egy ideje moziműsor keresővel is rendelkezik: www.leisuretime-guide.com/mozimusor/mozimusor.html. Ami első pillanatra szembetűnik az a sok keresési feltétel, amelyek alapján a budapesti mozik programjában egy héttel előre kedvünkre kutakodhatunk(beállítható a filmcímtől kezdve a gyártó országon át a főszereplőig csaknem minden). Ha nincs határozott elképzelésünk, akkor itt olvashatunk a legújabb filmekről. Persze akadnak hibái az oldalnak, úgy mint a nem a legpraktikusabb kivitelezés(értsd ezalatt pl. a legördülő többszáz színésznevet), vagy a valószínűleg sokak számára ismeretlen �ak� filmtípus, és persze érdemes elolvasni a lap tetején elhelyezkedő kisbetűs használati utasítást. Külön említésre méltó a www.pestimusor.hu címen található kulturális-, és szabadidőprogram ajánló, ahol természetesen a pesti moziműsorokat is megtalálhatjuk. Amiért különösen értékes ez a láncszem, azt a jelmagyarázat áttekintésével tudhatjuk meg: a filmeknél feltüntetik az egyes korhatárokat, a filmszínházak leírásakor pedig hogy használható-e nagyothalló készülék, vagy hogy kerekes székkel látgatható-e az intézmény. A mozik bemutatása néhol csupán egy címre és egy telefonszámra korlátozódik, de van ahol olvashatók a jegyárak, parkolási lehetőség, stb. Kérhetünk filmek, vagy mozik szerinti bontást, sőt lehetőségünk van az idegen nyelvű vetítések lekérdezésére is. A CineMa menüpont választásával a már sok műsorböngésző által nyújtott �még éppen eléred� kategóriába tartozó vetítések jeleníthetők meg.
A www.port.hu/sql/mozi.index2 helyen bukkanhatunk az egyik legrégebbi, valamint valószínűleg a legtöbb adattal rendelkező keresőre. Biztos hátteret nyújt a felhalmozott anyagmennyiségnek a profi adatbáziskezelési technika, amelynek köszönhetően néhány portal site a port.hu �tudására� támaszkodik. Megtekinthetjük a kiválasztott filmek ajánlóját, és amennyiben DVD-n már megjelent, akár meg is vásárolhatjuk.
4.Magazinok, filmmel foglalkozó oldalak:
Az eddig említett honlapok inkább a keresési lehetőségeik miatt érdemeltek említést, a következőkben pedig az előzetesekben, elemzésekben gazdag kikötők kerülnek terítékre(bár sokukban hasonlóan találunk moziprogram keresési lehetőséget). A nagy portal-ok egyikének, az Origó mozis magazinját(www.origo.hu/szorakozas/filminfo) az érdekesnek tűnő cikkek, és a lassan frissülő tartalom jellemzik. Számos linket követhetünk innen, amelyek külföldi és magyar szerverekre egyaránt mutatnak, valamint a nagy hazai oldalak többségét kijelölik. Megtudhatjuk, hogy az elmúlt egy-két hétben a budapesti mozikban melyek voltak a leglátogatottabb filmek, vagyis megcsodálhatjuk a Top10-et. Az egyik hivatkozást követve juthatunk el a Pesti Est országosan reklámkampányolt www.est.hu website-jára, amely azonban a vizsgált időtartamban meglehetősen fővárosközpontúan viselkedett, tudniillik nem működtek a vidéki moziműsor lekérdezések(talán korai volt még a �beharang�). Kép- és ízlésvilágukban meglehetősen fiatalságcentrikusak ezek az oldalak, ami tulajdonképpen jól illeszkedik az újság eddigi profiljához. Szintén találkozhatunk az imént említett toplistával, az elmaradhatatlan premier film ajánlóval, és az éppeléred címszó alatt a következő pár óra műsorával. Modern design-nal rendelkezik a http://cinematic.extreme.hu címen elérhető oldal. Korrekt leírásokat kaphatunk az újabb keletű filmekről, kiválaszthatjuk a pesti mozit, amelynek műsorára kiváncsiak vagyunk, mindezt kellemes környezetben. Keveset tudó, de azt jól csináló weblapként van jelen a honi netes világban.
Ha az Intercom által forgalmazott filmek magyarországi hivatalos oldalait kívánjuk megtalálni, nyugodtan probálkozhatunk rögtön a www.intercom.hu/filmcime begépelésével (persze itt csak új filmeket keressünk). A forgalmazó képekkel teletűzdelt nyitóoldala igen mozgalmas: a film, video és DVD bemutatókon, a toplistán kívül az aznap született kedvencek neveit láthatjuk, pár mondatot olvashatunk a hét sztárjáról, vagy feliratkozhatunk a levelezőlistára. A bulvár rovatban tudhatjuk meg a legfrissebb híreket, amiket a chat szobában akár azonnal megvitathatunk. Ha megtetszett valamelyik film, akkor azt a movie shopban meg is vehetjük. Minden, amit az idei Oscar-díjakról tudni kell, megtalálható a www.intercom.hu/oscar címen, és nem maradunk információ nélkül az európai kistestvérével, a Cannes-i filmfesztivállal kapcsolatban sem(www.intercom.hu/cannes).
A Celluloid-Világ internetes mozimagazin(www.celluloid.pserve.hu) megint egy újabb kategóriát jelöl ki: az filmes online magazinokét. Ezekre általánosan jellemző, hogy minél többféleképpen próbálják meg kielégíteni a mozifilmek iránt fellépő eltérő irányú érdeklődéseket. Vagyis a képektől kezdve a forgatókönyveken keresztül a filzenékig szinte minden megtalálható rajtuk. Hasonlóan közkedvelt a www.mozivilag.com, ahol az újabb filmek leírása mellett olvashatunk statisztikákat, interjúkat,stb. Megjelenésében valamivel profibb a Mozivadász(www.mozivadasz.hu), amely még érdekesnél érdekesebb menüneveivel hívja fel magára a figyelmet. Az elnevezések többnyire találóak, ám legtöbbjük megfejtése csupán az egérkurzor rájuk való állításával lehetséges. Rendkívül sok megközelítésben kerülnek terítékre a Magyarországon futó filmek, így pl. a Baklövés címszó alatt mulatságos filmes bakikról olvashatnak az ide tévedők.
A www.filmkultura.iif.hu helyen elérhető Filmkultúra rengeteg hasznos információval gazdagítja látogatóit. Az aktuális híreken kívül a havonta pár újabbal gyarapodó filmek igényes leírását olvashatjuk el, amelyekhez kritika is tartozik. Az Arcok rovatban csemegézhetünk a különféle, nagy szakmai tekintélyű alkotókkal készült interjúk közül, vagy választhatunk a Gondolatok oldalon az egyes esszék közül. A Szemle menüpontot követve a közelmúlt kulturális programjairól kaphatunk beszámolót, a Képtárban járva pedig művészi képeket csodálhatunk meg(pl. az Uránia moziról készült fotókat). A Fórumon érdekes témák vetődtek fel, mint pl. multiplexek vs kisebb mozik. Csupán kedvcsinálóként álljon itt a tavalyi vita egy hozzászólása:
�blackati@altavista.net 1999. május 30.
Stílusérzék: A Hollywoodi színes mámor, káprázatos csillogás, halk zene, rózsaszín félhomály, kényelmes fotelek, óriás vászon, dolby sorround hanghatás. Popcorn hegyek és Coca-Cola folyamok között száguldanak az amerikai filmcsodák. A multiplex falakon kívül reked régi, kedvenc mozijaink haláltusája, � a pénz beszél, mint már annyiszor ...
Ám egy apróság mégis hiányzik: mialatt Shakespeare Oscar-esős szerelmeire vártunk, majd tíz percen át a filmbemutatók jóvoltából, több tucat hulla változatos előállításában, golyózáporok, robbantások, üldözések, erőszak,szadizmus vérzuhatagában fürödhettünk. Töményen ránk borítva mindazt a mocskot, mely bizonyos filmek lételeme. Aki már átverekedte magát a médiaingoványok mocsarán a Túlpartra, ne kényszerítsék a visszatérésre. Ha már mindenképp globális életünk része a reklám, a fizetett film hangneme határozza meg azt. Stílusérzék, ennyi az egész (pénzért nem kapható!).�
Kifejezetten filmtudománnyal foglalkozó oldalakra lelhetünk a http://emc.elte.hu/~metropolis/metropolis.html website-on. A filmművészet iránt komolyabban érdeklődők elmélyedhetnek a számos nagy terjedelmű cikk, tanulmány, és kritika közt. Valamint elolvashatunk pár beszélgetést(interjút), vagy megtekinthetjük a bibliográfiát. Ahogy a neve is mutatja, fontos oldal a www.magyar.film.hu. Az új hazai filmek bemutatása mellet renget honi vonatkozású hírrel gazdagodhatunk, vagy olvashatunk a Filmszemléről. Izgalmas helynek készül a Mafilm Rt. filmsite-ja (www.mafilm.hu). Adatbázisa a honi filmekről információkat lekérdezni vágyókat várja sok szeretettel. A képekkel, zenékkel dúsított anyagok között könnyű a navigálás, a site külseje is ízléses. Igyekezzünk minél többet felkeresni ezt a csillogó láncszemet!
5.Magyarországi filmforgalmazók:
A már többször is említett Intercom-on kívül a filmek gyártásával, illetve forgalmazásával foglalkozó vállalatok zöme fellelhető a hazai oldalakon. A UIP-Dunafilm oldala a www.uipduna.hu címen érhető el. A látogatókat a legújabb, vagyis a premierfilmek, és a közeljövőben bemutatásra kerülők kis képei fogadják a nyitólapon, amelyekre történő klikkeléssel bővebb információkhoz jutunk az illető alkotásról. A videomegjelenésekkel kapcsolatban tájékozódhatunk, helyi toplistát nézhetünk, vagy a híreket olvashatjuk még itt. A többi forgalmazó kínálata nagyon hasonló, ezért csak címeikkel szerepelnek itt: www.flamex.hu, www.budapestfilm.hu, www.mokep.hu, www.artmozi.hu/odeon/index.html.
6.Kis, hazai filmes oldalak:
A nagyobb filmes site-ok árnyékában jelen vannak a többnyire egyszemélyes kivitelezésű, a mozi hatalmas világának egy-egy részét kiragadó oldalak, amelyek nagyrészt az itthoni ingyenes webszolgáltatók szerverein helyezkednek el. Ezek között találhatunk több komoly adatbázissal rendelkező honlapot, mint pl. a www.extra.hu/ifa oldalt. Az egyes filmekről rengeteg adatot találhatunk meg itt, amelyek nagy része azonban �objektívan szemlélve is- meglehetősen érdektelen a nagyközönség számára(tisztelet az alkotóstábok minden kisbetűs tagját megismerni vágyó kivételnek). Egy másfajta weblappal találkozunk a http://w3.swi.hu/film/ koordinátákkal megadott helyen: az itt lévő filmek mennyiségével tűnik ki az oldal. Sajnos csak a legfontosabb információkat tudhatjuk meg(szereplők,rendező, rövid ismertető) egy kép kiséretében. A főoldal azonban tartogat számunkra egy kis meglepetést, nevezetesen elolvashatjuk pár szakmához kapcsolódó szó rövid definícióját. Rokon oldalak a www.extra.hu/filmzene, ill. a www.extra.hu/moviepapers. Nem nehéz kitalálni, hogy az előbbi helyen kedvenc filmünk zenéjét tölhetjük le, míg az utóbbin különböző filmes képeket szerezhetünk be, ami által otthonosabbá varázsolhatjuk operációs rendszerünk grafikus felületét. Sajnos mind a kettőről elmondható, hogy meglehetősen az agyonreklámozott slágerfilmekre koncentrál, így pl. a legtöbb filmzene csak midi formátumban elérhető(ezért talán kárpótolhat minket az itt letölthető tvmaci-s hangfájl). Megint más a témája a www.extra.hu/mary/ weblapnak: az X-generációs filmsztárokat kívánja bemutatni. Amilyen kevés sztár található itt, olyan sokrétűek a róluk szerezhető igényesen tálalt adatok.
7.Alapítványok, intézetek elérhetősége:
A filmművészet, a filmes szakma iránt komolyan érdeklődők számára lehetnek érdekesek a Magyar Mozgókép Alapítvány (www.mma.hu), ill. a Magyar Történelmi Film Alapítvány (www.mtfa.hu) honlapjai. Ugyanis ezeken a helyeken szerezhetnek információt a különböző filmes pályázati lehetőségekről, valamint az egyes pályázatok beadási határidejéről. A Magyar Filmintézet (www.filmintézet.hu) is képviselteti magát a hazai webvilágban. A néhol csupán �under construction� feliratot nyújtó intézet oldaláról érhető el például az Örökmozgó mozi.
8. Zárszó:
Évek óta tart a filmgyártás és a filmforgalmazás átalakulása, bár a filmtörvény még várat magára. A multiplexek előrenyomulása ellenére �vagy éppen azok hatására- a médiaanalízisek tanulsága alapján egyre nagyobb azoknak az aránya, akik szinte soha nem járnak moziba. Országosan igaz az, hogy a mozilátogatások száma stagnálni látszik, de messze elmarad pl. egy évtizeddel ezelőtti értékektől. Ezt jól érzékelteti a következő diagram:

Remélhetőleg a közeljövőben visszaeséseket újra növekvő tendencia fogja követni, és egyre több mozi igényes, interaktív lehetőségeket kimerítő honlapjával fogunk találkozni a hazai webvilág következő feltérképezésekor.
Írta: xxx
(2000. június)